Beszámoló a Pusztinai Szavalóversenyről

December 4-dikét nagyon várták a pusztinai magyar anyanyelvet is tanuló gyerekek! Az 1-4. osztályos kategóriában 17 gyerek, az 5-8. osztályos kategóriában pedig 14 gyerek iratkozott be a versenybe.

 

 

A gyerekek felkészítéséről Bilibók Jenő tanárunk gondoskodott. Az idő rövidsége miatt arra a döntésre jutottunk, hogy minden korosztály egyelőre csak két-két verssel készül. Az 1-4. osztályos jelentkezők Móricz Zsigmond A török és a tehenek és az Iciri-piciri című verseket, az 5-8-as kategóriásak Petőfi Sándor Füstbe ment terv, és József Attila Altató című verset tanulták meg a versenyre. A legjobbak fogják képviselni Pusztinát a Frumószai Szavalóversenyen, ők további versekkel is fognak készülni erre.

 

 

A meghirdetett programra nemcsak a versenyzők jelentek meg, hanem sok más gyerek is és felnőtt is eljött, ami számunkra nagy öröm, ugyanis ez is célja volt az eseménynek: minél többen jöjjenek, és kedvet kaphassanak a további programjainkon való részvételre és a megméretkeztetésre is. A versenyzőket elkísérték kisebb testvéreik, szüleik, nagyszüleik is, és úgy gondoljuk, hogy ez egy pozitív visszajelzés is úgy a tanáraink, mint az egyesület vezetői részére is.

 

 

A sorrendről sorsolással döntöttünk, a megnyitóban a feszültség oldásaként és az izgalmak lecsökkentésére Bálint Izabella, a VII. Szeret menti Népdalverseny győztese énekelt. Ezután elkezdődött a verseny. A zsűri döntötte el minden jelentkezőnél, hogy melyik verset adja elő.
Ahhoz, hogy megtörjük a verseny monotóniáját, oldjuk a versenyzők feszültségét, kis szüneteket tartottunk, és ekkor mesét mondottak vagy énekeltek a Hagyományőrző Csoport tagjai és a gyerekek népdalköre.

 

 

Vastapsot kapott a II. osztályos Száros Marika is, a VII. Szeret Menti Népdalverseny második helyezettje, aki énekkel örvendeztette a jelenlévőket. Az ének, a jókedv, a koboz kíséret, a ritmus-taps nemcsak kézzel, hanem lábbal is megtörte a feszültséget, így a versenyzők oldottabban, ügyesebben szavalhatták el a verseket. A zsűri egyre nehezebb döntési helyzetbe került, néhány versenyzőt vissza kellett hívni, hogy valamilyen módon kiderüljön, ki az ügyesebb szavaló, ki érdemli meg a fődíjakat.

 

 

Végül megszületett az eredmény is:

Az 1-4. osztályos kategóriában:

I. díj: Tamas Felicia Violeta 3. osztályos versenyző
II. díj Beta Andreea Nicoleta 2. osztályos versenyző
III. díj Laslau Ana Maria 2. osztályos versenyző

Az 5-8. osztályosoknál:

I. díj Balint Maria Izabella 5. osztályos versenyző
II. díj Sabau Anca Cristina 8. osztályos versenyző
III díj Mateies Mihaela 5. osztályos versenyző

 

 

Díjként számítógépet, digitális fényképezőgépet, digitális képkeretet, táskát, kesztyűt, gyümölcsöt, édességet kaptak a versenyzők; köszönjük a támogatóknak az ajándékokért.
A program folytatásaként meghallgattuk Sántha Attila kézdivásárhelyi költőt, aki nem csak verseskötetek szerzőjeként, hanem az eddig tizenegyezer példányban elkelt Székely Szótár szerkesztőjeként is ismert. Ő bemutatta a legújabb verseskötetét és felolvasott néhány verset is, ezzel is emelve az esemény színvonalát.

 

 

Sántha Attila bemutatójával nem zárult a program, ugyanis jelenlétét jelezte a Mikulás is. Minden gyerek hangosan mondta:

Mikulás, Mikulás, öreg Mikulás
Mikor jössz, mikor jössz, minden gyerek vár!

A nagy havazás miatt ugyan nem ért ide személyesen, de az ajándékokat eljuttatta hozzánk, így minden gyerek kapott ajándékban édességet és gyümölcsöt, a gyerekekkel együtt a felnőttek is finom kalácsot kóstolhattak a jóságos őszember jóvoltából.

 

 

Névnapjuk alkalmával köszöntöttük a Miklósokat, Andrásokat, majd záró akkordként megnéztük a nyári programjainkon és a brüsszeli fellépésen készített filmeket.
Köszönjük Bilibók Jenő tanárunknak, hogy felkészítette a gyerekeket, köszönjük Sántha Attila költőnek, Kosztándi Tímea volt diószéni magyar tanárnak és a pusztinai Mátyás István bácsinak, hogy vállalták a zsűrizés nehéz feladatát.

 

 

Köszönjük a támogatóknak - a Communitas Alapítványnak és a sarasotai Kossuth Klubnak - is, hogy lehetővé tették a programunk megvalósítását.

 

 

Nyisztor Ilona program felelős

 

2010. december 6.

 

Betemetett a nagy hó erdőt, mezőt, rétet...

Akár ezt a címet is adhatnánk (így utólag) a pusztinai szavalóverseny helyi döntőjének, aminek részese lehettem a hétvégén. Szombat délután havazásra adta az idő a fejét, s bár a címben említett vers egyszer sem hangzott el, mindent beborított a nagy hó, olyannyira, hogy bizony bennragadtunk a faluban egész hétfőig.
Nyisztor Ilona felkérésére Sántha Attila költő és jómagam, volt diószéni tanár alkottuk a zsűrit a helyi István bácsi mesemondóval egyetemben. Őszintén szólva, izgultam egy cseppet egyrészt azért, hogy jól döntsünk, hogy sikeresen és objektíven tudjuk megítélni, ki a legjobb szavaló a versenyzők közül, másrészt azért, hogy vajon apró gyermekeim, hogy bírják majd ki a hosszúnak ígérkező versenyt. (Jelentem, átmentek a vizsgán.)
Mikor megérkeztünk a Magyar Házhoz, gyerekekkel zsúfolásig megtelt terem várt ránk. A hátsó sorokban azonban szép számban voltak jelen drukkoló szülők, kisebb testvérkék is. Rövid egyezkedés és elhelyezkedés után, kezdődött a próba. Két csoportban versenyeztek a gyerekek: II-IV. osztályosok (16 versenyző) és V-VIII. osztályosok (14 versenyző). A „kicsi csoport” Móricz Zsigmond Iciri-picirijét, illetve A török és a tehenek című versét szavalta, míg a „nagy csoport” József Attila Altatóját és Petőfi Sándor Füstbe ment terv című versét mondta.
A nagy izgalom (eredményhirdetés, meg Mikulás-várás) miatt, nem sikerült a helyszínen kiértékelni a versenyzők teljesítményét, ezért így utólag pár általános hibát említek. A kisebb versenyzők akadoztak a szabad bemutatkozásban (felkérésre is alig tudtak magyarul szólalni, nem értették mit kérdeznek tőlük – név, osztály, életkor), amit izgatottság vagy tárgyi tudás hiánya okozhatott. Szintén általános hiba volt (nemcsak a kisebbeknél) a hadarás, a szavak nem megfelelő kiejtése (szóvégi hangok elnyelése), a rossz és kapkodott levegővétel, a szöveg értelmező mondásának a hiánya. Voltak ügyesebbek is, akik, ahol kellett, illetve lehetett még gesztikuláltak is egy keveset („meg ne fogd a tehén farkát!”). A közönség mindvégig fair play-ről tett tanúságot, hisz minden versenyzőnek drukkolt, szurkolt, míg a versenyzők bemutatták felkészültségüket a zsűrinek.
Számomra nehéz volt a döntés, mert látszott a gyermekeken, hogy lelkesen készültek, hogy izgulnak a verseny miatt, és érződött a kiejtésükön, hogy bizony egyeseknek, sokkal nagyobb erőfeszítés volt megtanulni azt a verset, mint másoknak, és mint zsűritag, nem tudtam figyelembe venni az egyéni szintet, esetleg a fejlődést, amit év elejétől (vagy amikortól elkezdett magyarórára járni) elért, s emiatt érhették csalódások a gyermekeket. Volt csángótanítóként még eszemben vannak saját tanítványaim felkészülésének lázas időszakai, amelyek magukban foglalja az ismeretlennel (vers, a versen belül a szavak, a költő neve) való megbarátkozást, és a félelemmel vegyes kíváncsiságot, hogy milyen is egy verseny, vajon eszembe jutnak majd a szavak, s ha nem értem mit kérdeznek majd tőlem típusú kérdések. Ajándékkal, oklevéllel nem igazán lehet díjazni az igyekezetet, de abban azért reménykedem, hogy ezzel az élménnyel gazdagabbak lettek a gyerekek, és új kedvet kaptak a továbbtanuláshoz.

 

Kosztándi Tímea-Ildikó,
volt diószéni tanár 

Főtámogató:

 

 

<<<