Idén is szerepeltünk a Homoródmenti Népdalvetélkedőn

Hagyománnyá vált, hogy a Homoródmenti Népdalvetélkedő – amelyen ez alkalommal nemcsak a kisebb tájegység énekesei, hanem moldvai csángó közösségek képviselői, erdővidékiek és székelyudvarhelyiek is képviseltették magukat – szervezői a pusztinai hagyományőrzőket is meghívják a rendezvényre.

 

Pusztinai csoport előadása a Homoródmenti Népdalvetélkedőn

 

 

Idén tizenötödik alkalommal került sor a Homoródmenti falvak bemutatkozására, ahol minden falu családként kellett jelentkezzen, melyben idősek, ifjak és gyermekek egyaránt helyet kaptak a színpadon. A színpad berendezése régi székely szobához hasonlított, az itt helyet foglaló családokból léptek elő a szereplők-versenyzők.

 

 

Nagy izgalommal vártuk márciusi hónapot, hogy részt vehessünk népdalvetélkedőn, amit a szentegyházi Gábór Áron Művelődési Házban tartottak meg március 2-án. Ez nekünk egy újabb motiváció az énektanulásra, a hagyományaink megőrzésére.

 

 

Mind ahogy szokás, minden korosztályból kellett jelentkezni, gyerektől az idősekig, családként. Az idén újdonsággal léptünk a vetélkedő a színpadára, bemutattuk a nyirelt és nyirászát (vőlegényt és menyasszonyt) csírba felöltözve, ahogy Pusztinán szokás az esküvő előtti három vasárnap, amikor a templomban a pap kihirdeti eljegyzésüket. Az énekeket koboz, furulya, doromb kísérte, ami szebbé tette a produkciónkat.

 

 

A versenyen is jól szerepeltünk, nem jöttünk haza üres kézzel:
1 helyezést ért el Kaszap Johanna és Szőcs Tinka
2 helyezést ért el Mátyás Mihaela és Pusztiánu Valeria
Mindig örülünk a sikernek, köszönjük a szervezőknek, hogy idén se feledkeztek meg rólunk.

 

Nyisztor Ilona

 

2013. március 14.

<<<